Szupercuki meglepetéssel kedveskedett kislányának Chris Hemsworth
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hétvégén ünnepelte negyedik születésnapját a Bosszúállók sztárjának kislánya, India.
hirdetésTermészetesen nem csak velünk, átlagemberekkel, hanem a sztárokkal is előfordul, hogy sajnos a cukrászdában elutasítják a rendelésünket arra hivatkozva, hogy túl későn adjuk azt le. Így járt nemrég Chris Hemsworth is, aki kislánya negyedik születésnapjára szeretett volna egy dinoszauruszos tortát készíttetni, ám rendelését sajnos visszamondták.
A jóképű színész azonban nem ijedt meg, így hazatérve nekilátott, hogy ő maga süsse meg India születésnapi tortáját, melyről ő és felesége, Elsa Pataky sem volt rest beszámolni. És hogy az M&M-sszel, csokival és zöld díszítőporral megszórt édesség milyenre sikeredett? Íme!
Apuci keményen dolgozik India születésnapi tortáján. Isten éltessen, India! Mindennél jobban szeretünk
– írta Elsa az alábbi felvétel mellé, melyen a készítési folyamatnak – és egyúttal Chris figyelemfelkető izomzatának – is szemtanúi lehetünk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













