Véget ért Ozzy és Sharon Osbourne házassága
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Júliusban ünnepelte volna harmincnegyedik házassági évfordulóját a sztárpár.
hirdetésSzámtalan alkalommal felröppent a pletyka Ozzy és Sharon házassága alatt, miszerint gond van a paradicsomban, és az egykori szerelmesek a válás mellett döntöttek, ám egyik híresztelés sem bizonyult igaznak – egészen mostanáig.
A Mirror úgy tudja, hogy a 67 éves rocklegenda egy 45 éves sztárfordásszal, Michelle Pugh-gal csalta a feleségét, aki – miután tudomást szerzett a viszonyról – kiadta csalfa kedvese útját.
Sharon egyébként mindössze 18 éves volt, amikor a Black Sabbath-ot menedzselő édesapja, Don Arden útján megismerte a rebellis zenészt, akivel nem sokkal később randizni is kezdett. Mikor Ozzy 1979-ben kivált a zenekarból és szólókarrierbe kezdett, barátnőjét választotta menedzserének. Több se kellett a párnak, 1982-ban Maui szigetén oltár elé álltak, házasságuk ideje alatt pedig három gyermekük (Aimee, Kelly és Jack) született.
Viharos kapcsolatuk hosszú évtizedeken át foglalkoztatta a médiát, életükről 2002 és 2005 között The Osbournes címmel valóságshow-t forgatott az MTV. Ozzy egyre mértéktelenebbé váló alkohol- és drogfogyasztása azonban alaposan rányomta a bélyegét a kapcsolatra, ám a zenész saját bevallása szerint már több mint három éve tiszta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













