Ez a legfontosabb lecke, amit Selena Gomez az életről tanult
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gyerekkora óta kíséri figyelemmel a média Selena Gomezt, aki sok mindent megtanult az évek során, nemrég azonban elárulta, melyik volt a legfontosabb lecke számára.
hirdetés
Bájos kislányból vadító dívává érett Selena Gomez, akinek férfiak milliói hevernek a lábai előtt, ám hírneve ellenére is megmaradt ugyanannak a két lábbal a földön járó lánynak, akinek annak idején megismertük – legalábbis erről árulkodik legutóbbi interjúja.
A legfontosabb lecke, amit meg kellett tanulnom az az, hogy hogyan értékeljek minden egyes pillanatot, és nagyon fontos, hogy mindig legyen előttünk cél, amiért harcolni érdemes
– magyarázta az énekes-színésznő, majd így folytatta:
Azt hiszem, túl sokáig foglalkoztam azzal, hogy megismertessem magam az emberekkel... Sokan próbálták letörni a szárnyaimat, de még mindig itt vagyok.
Selena világkörüli turnéja egyébként május 6-án veszi kezdetét, melyen gyerekkori barátja, Joe Jonas és zenekara, a DNCE kíséri majd. A fellépéssorozat az Egyesült Államokban indul, Európába pedig csak ősszel jönnek, ám magyarországi állomás sajnos ezúttal sem szerepel a repertoárban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











