Dokumentumfilm készül Whitney Houstonról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Öt évvel az énekesnő halálát követően jövőre kerül a mozikba az életét a nézők elé táró dokumentumfilm.
hirdetés
Az alkotáshoz már le is szerződött az Oscar-díjas Kevin Macdonald, így ő a szerencsés, aki filmvászonra viheti a gospel énekesnőből a világ egyik legnépszerűbb énekesnőjévé váló Whitney Houston életét és halálát. Mint kiderült, a film korábban soha nem látott home-videókból és demó felvételekből áll majd össze, így egy részletes, feltáró és emberközeli anyagra számíthatunk.
A film Whitney soha el nem mondott története lesz, arról szól, milyen brilliáns művész is volt, hiszen ő volt az elmúlt ötven év egyik legmeghatározóbb hangja
– nyilatkozta a rendező, hozzátéve, hogy természetesen az énekesnő személyiségének sötétebb oldalába is bepillantást nyerhetünk majd, így terítékre kerül mértéktelenné váló kábítószerfogyasztása, és Bobby Brownhoz fűződő viharos házassága is.
Whitney-re egyébként 2012-ben, fürdőkábdjában találtak holtan – kábítószer-túladagolás következtében vesztette életét. Három évvel később egyetlen lánya, Bobbi Kristina Brown is hasonló körülmények között távozott az élők sorából: ugyanabban a pózban, fürdőkádjában találtak rá eszméletlen állapotban, és bár az újraélesztése sikerrel járt, maradandó agykárosodást szenvedett. A 22 éves lány hat hónapot töltött kómában, mielőtt végleg eltávozott volna.
A Metro úgy tudja, hogy Bobbi Kristina életét és halálát is filmvászonra viszik egy, az édesanyjáéhoz hasonló dokumentumfilm keretein belül. Érdekesség, hogy a film rendezői székébe előreláthatóan az a Nick Broomfield ülhet majd, aki korábban olyan tragikus sorsú sztárok haláláról forgatott filmet, mint Kurt Cobain és Tupac.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











