Megérkezett a Halálos iramban 8 első plakátja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tegnap tette közzé a 2017 áprilisában a mozikba érkező nyolcadik Halálos iramban-film plakátját a Dominic Torettót alakító Vin Diesel.
hirdetésUgyan már közel három év telt el Paul Walker tragikus körülmények között bekövetkezett halálos kimenetelű autóbalesete óta, ám kollégája, Vin Diesel a mai napig nem tudta feldolgozni a veszteséget, és amikor csak teheti, arra emlékezteti rajongóit, milyen nagyszerű ember is volt a barátja.
Köztudott, hogy a népszerű franchise legújabb filmjében már nem tűnik fel Paul öccse, Cody, aki a hetedik részben átvette bátyja szerepét a hiányzó jelenetekben, ennek ellenére az új filmet egyfajta Paultól érkező ajándéknak tekinti a stáb, amihez a közelmúltban csatlakozott Charlize Theron és Scott Eastwood is.
A fentiek értelmében nem meglepő, hogy a film készítésénél a Brian O'Connert életre keltő karakter elvesztésére fókuszálnak az alkotók, és ebben a jegyben készült el a filmet beharangozó plakát is. A kép jobb oldalán Torettót (Vin Diesel) láthatjuk autójával, amint a távolba tekint, az üresen hagyott bal oldal pedig O'Conner (Paul Walker) hiányát hivatott szimbolizálni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













