Megérkezett Lakatos Levente legújabb erotikus regénye
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma jelent meg a népszerű Aranykönyv-díjas író legújabb regénye, A tiltás gyönyöre.
hirdetés
Lakatos Leventét valószínűleg nem kell már bemutatni az olvasni szerető fiataloknak, hiszen olyan nagy sikerű műveket köszönhetünk neki, mint a Barbibébi, az Aktus vagy a Szeress jobban! – ez utóbbi néhány hónapja került az üzletek polcaira, Levente azonban azóta sem tétlenkedett, és elkészült a Szigor című regénysorozatának első regénye, A tiltás gyönyöre.
Érdekesség, hogy a mű korábban e-könyvként már elérhető volt, A tiltás gyönyöre azonban egy bővített változata Levente korábbi munkájának, melyet a Hosszú és izgalmas út eredménye
szavakkal jellemzett a Facebookon.
Maga a történet Lizáról szól, aki látszólag boldog, harmonikus párkapcsolatban él a fényes politikai karrier előtt álló Sándorral, románcuk azonban közel sem olyan tökéletes, mint amilyennek mutatják. A lány egy félreértés során találkozik egy jóképű idegennel, aki fenekestől felforgatja világát, kalandjuk útján pedig veszélyes vizekre eveznek...
Titkok, szenvedély, izgalom és rengeteg elfojtott érzelem – ezek a szavak jellemzik legjobban Levente várva várt művét. Kedvet kaptál egy 337 oldalon húzódó felejthetetlen kalandhoz? Ne habozz beszerezni A tiltás gyönyörét a Libri vagy a Bookline oldalán!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











