Kiderült, milyen nemű babát vár Behati Prinsloo és Adam Levine
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy hónappal azután, hogy kiderült, szülői örömök elé néz a népszerű sztárpár, arról is lehullott a lepel, milyen nemű csemetével gyarapszik a családjuk.
hirdetésÉlete legizgalmasabb időszakát éli Behati Prinsloo, hiszen ahogy beszámoltunk róla: férjével, Adam Levine-nel közös első gyermekét hordja a szíve alatt. A jelenleg a negyedik hónapban járó modell nemrég azt is megtudta, hogy kislánya születik majd, az örömteli hírt pedig boldogan osztotta meg barátaival.
Mióta értesültek a várandósságról, Behati és Adam piacra dobták New York-i és Los Angeles-i otthonukat is, hogy egy nagyobb, gyerekbarát házban lelhessenek új otthonra, ám az E! News értesülései szerint még mindig nem találák meg az igazit, ahol felnevelni kívánják a nyár végén/ősz elején érkező csöppséget.
Behati egyébként nem is lehetne boldogabb, hiszen saját bevallása szerint amellett, hogy nagyon élvezi a várandósságot, szerelme is nagyon segítőkésznek bizonyul, nem is beszélve arról, hogy legjobb barátnőjével, Candice Swanepoellel közösen élhetik meg az anyaság csodáját, ugyanis kolléganője is áldott állapotban van.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













