Britney Spears szemet vetett Leonardo DiCaprióra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pophercegnő és az Oscar-díjas színész között korábban is izzott a levegő, és úgy tűnik, hamarosan eljön az egymásra találás ideje is.
hirdetés
Két hete számoltunk be arról, hogy Britney Spears némi nosztalgiázásképp megosztott a közösségi médián keresztül egy, a kora 2000-es években készült felvételt, melyen Leonardo DiCaprióval láthatjuk. Az internetezők valósággal megőrültek a felvételért, hiszen korábban ritkán adódott példa a két tehetséget együtt látni.
Mint kiderült, a pophercegnőnek hátsó szándéka volt a kép közzétételével, ugyanis barátai úgy tudják, szemet vetett a jelenleg épp szingli színészre.
Britney bármire hajandó, hogy felhívja magára Leo figyelmét. Már jegyeket is küldött neki a Vegas-i fellépésére, de a Twitteren is megpróbálta elérni, miután visszakapta a közösségi oldalai feletti irányítást
– idézi a Metro egy bennfentes szavait.
A fenti állítást támasztja alá az a néhány évvel korábbi interjú is, melynek keretein belül Brit bevallotta, hogy két olyan férfi van, akiről fantáziálni szokott: egyikük Leo, másikuk pedig Brad Pitt – utóbbi azonban jelenleg is Angelina Jolie-val él, így az énekesnő DiCaprióra kíván lecsapni. A fent említett magazin úgy tudja, hogy a vonzalom kölcsönös: az Oscar-díjas színész sem közömbös az énekesnő iránt.
Leo mindig is bele volt esve Britney-be, és amikor néhány évvel ezelőtt összefutottak egy partin, még számot is kért neki, de Britney foglalt volt akkoriban
– nyilatkozta a barát, majd így folytatta:
Leo nem titkoltan kedveli Britney-t, de mindenki tudja róla, hogy nem szeretne megállapodni és mostohaapásdit játszani Britney srácai mellett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













