Oltár elé állt Andy Biersack és Juliet Simms – fotók
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszú együttjárás után tegnap végre örök hűséget esküdött kedvesének a Black Veil Brides frontembere.
hirdetésAndy Biersack és Juliet Simms mindig is igyekezett kizárni a nyilvánoságot a magánéletéből, így kapcsolatukról is ritkán nyilatkoztak, az azonban nem volt kétséges, hogy a legnagyobb a harmónia a két fiatal tehetség között, hiszen rendszeresen dolgoztak együtt – legutóbb a The Voice-ból ismert énekesnő legújabb kislemezén, az All or Nothingon.
A sztárpár még az eljegyzésről sem beszélt korábban, így a rajongókat viszonylag váratlanul érte a néhány órával ezelőtt közzétett bejelentés, miszerint legközelebbi barátaik és rokonaik jelenlétében oltár elé álltak, hogy kapcsolatukat a házasság jegyében teljesítsék be.
Hozzámentem a legjobb barátomhoz, életem szerelméhez, a lelkitársamhoz. A szavak kiéptelenek kifejezni, hogyan érzek most. @andyblack mindörökké szeretni foglak, te vagy a mindenem
– írta a fent látható felvétel mellé az ara, míg az alábbihoz csak annyit fűzött, hogy Első tánc a férjemmel
.
Természetesen Andy is bejelentette a nagy hírt rajongóinak egy hosszú, szívhez szóló üzenet képében.
Tegnap este egy gyönyörű, zárt körű ceremónia keretein belül feleségül vettem a legjobb barátomat a barátaink és a családunk jelenlétében. Én vagyok a legboldogabb férfi a világon! Köszönettel tartozok mindenkinek, aki eljött, hogy támogasson minket ezen a varázslatos, szeretetben és nevetésben gazdag éjszakán. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített @thejulietsimms-nek és nekem, hogy kiteljesedjen a szerelmünk, és amiért olyan jók voltatok hozzánk. Hihetetlenül izgatott vagyok életem ezen új fejezete miatt, amit a lelkitársam oldalán kezdhetek meg. A közreműködők listája, akik segítettek, hogy létrejöjjön ez az esküvő túlságosan hosszú, de azt hiszem, szükségtelen elmondanom, hogy nélkületek nem sikerült volna. Köszönöm szépen
– írta Andy.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.













