Kaszát kapott Khloe Kardashian kibeszélő show-ja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hiába az ismertség, a népszerű sztárvendégek, a Keeping Up With The Kardashians sztárja nem vitte sikerre beszélgetős műsorát.
hirdetés
Alig három hónapja debütált Khloe Kardashian kibeszélő show-ja, a Kocktails With Khloe, a műsort sugárzó FYI már le is kívánja venni a műsoráról mindössze 14 epizód után. A hírről egy közlemény útján értesülhettünk, az azonban nem derült ki, minek köszönhető a csatorna döntése.
A Kocktails with Khloe április 20-án, szerdán kerül utoljára adásba. Az FYI és a Pilgrim Media Group nagyra értékeli mindazt a remek munkát, amit a készítők és vendégek végeztek, és elégedettek a nézettséggel, amit a széria hozott. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy együtt dolgozhattunk Khloe-val, és köszönettel tartozunk neki az általa végzett kemény munkáért és azért az egyedi hangért, amit a műsorba hozott
– olvasható a közleményben.
Khloe egyelőre nem kommentálta műsorának elkaszálását, az azonban már biztos, hogy az utolsó epizódban Chrissy Teigen és John Legend lesznek a vendégei, valamint feltűnik még nővére, Kim Kardashian és sógora, Kanye West is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











