Bam Margera életét követelheti egyre súlyosabbá váló alkoholizmusa
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jackass sztárja egyre mélyebbre csúszik a lejtőn: alkoholizmusa napról napra súlyosabb méreteket ölt, így joggal aggódnak érte szerettei és rajongói.
hirdetésBam Margera mindössze 23 éves volt, amikor a rivaldafénybe került a Jackassnek köszönhetően, mely sorozatot önálló reality szériája, a Viva La Bam követett. A dolgai jól alakultak, ám 2011-ben olyan csapás érte, amit se elfogadni, se feldolgozni nem tudott: egy autóbaleset következtében elveszítette a legjobb barátját, Ryan Dunnt.
Bam korábban is szívesen nézett a pohár fenekére, ám a tragikus haláleset az egész világát felbolygatta, és egyre többször részegedett le – az öntudatlanságig. A VH1 legújabb, Family Therapy című realityjében azonban esélye nyílik kilábalni a szenvedélybetegségből, ugyanis szakértő segít komoly bajokkal küzdő családokon, mondván, hogy Ha te szenvedsz, az egész családod szenved
.
A fenti előzetesben látható, hogy nem Bam az egyetlen, aki komoly, megoldásra váró problémával küzd, ugyanakkor a műsort vezető szakértő nem csinált titkot a tényből, miszerint a valóságshow-sztár túl messzire ment, és akár az életét is követelheti az alkoholizmus.
Bam, elvesztetted az irányítást. 35 éves vagy, nem egy kölyök
– próbál hatni fiára April Margera, ám hiába.
Felnőtt vagyok. Jobban tennéd, ha leszállnál rólam
– hangzik a dacos felelet, míg a kulisszák mögött édesanyja szívszorító szavakkal mesél arról, hogy minden vágya visszakapni a fiát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.













