Billy Corgan vadonatúj szerzeményt mutatott be
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Billy Corgan, a Smashing Pumpkins énekese hatalmas meglepetést tartogatott a San Franciscóban megrendezett VIP rajongó-találkozón összegyűlt tömegnek: az akusztikus koncert során egy vadonatúj szerzeményt is eljátszott.
hirdetés
Az 1988-ban alakult amerikai rockzenekar eredeti felállásában 1996-ban szűnt meg, majd az énekes-frontember Billy Corgan új tagokkal folytatta a zenélést. Legutóbbi stúdióalbumuk, a Monuments To An Elegy 2014-ben jelent meg, amit észak-amerikai turné, majd akusztikus koncertsorozat követett.
A rajongók számára a korábbi dobos, Jimmy Chamberlin visszatérése okozott nagy megdöbbenést, akinek 1996-ban kábítószerfüggősége miatt kellett távoznia a zenekarból és aki most újra kezébe vette a dobverőket. 2016. február 1-jén újabb örömhírre derült fény: Chamberlin is csatlakozott a Pumpkinshoz és új albumon dolgoznak, amit a március 22-én kezdődő In Plainsong nevű turnéjuk után jelentetnek meg.
És a meglepetéseknek még nincs vége! Március 26-án a korábbi gitáros, James Iha is csatlakozott a színpadon Corganhez, Chamberlinhez és Jeff Schroederhez a Los Angeles-i Ace Hotelben rendezett koncerten. Olyan, a hatalmas sikerű Siamese Dream albumról való klasszikusokat adott elő, mint a Whir, Mayonaise és Soma – 16 éve ez volt az első alkalom, hogy ismét a Smashing Pumpkins-szal szerepelt.
Sajnos az eredeti felállásból már csak egyetlen ember hiányzik, a basszusgitáros D'arcy Wretzky, aki régóta szakított a zenei karrierjével és kilépése óta alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Ő valószínűleg nem szerepel majd az új Pumpkins albumon, tekintve, hogy az utóbbi években hiába próbálta felvenni a kapcsolatot Corgannel.
A rajongóknak azonban nincs okuk a szomorkodásra, hiszen a Smashing Pumpkins jelenleg is koncertezik, készülőben az új album és san franciscói találkozón abban a megtiszteltetésben részesülhettek, hogy két év elteltével egy vadonatúj Corgan-szerzeményt hallhattak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











