Cheryl Cole nem engedi bulizni Liam Payne-t
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új kapcsolat, új szabályok. Tíz évvel idősebb szerelme nem nézi jó szemmel Liam bulizásait, így arra kéri: ne mozduljon ki annyit.
hirdetésHónap elején számoltunk be arról, hogy Cheryl Cole mellett talált rá a boldogság Liam Payne-re. A One Direction jelenleg szabadságon lévő énekesének végre van ideje magánélete építésére, és a kettejükről készült képek tanúbizonysága szerint nagyon boldogok együtt, ám ennek ellenére mégis van valami, ami beárnyékolja a felhőtlen örömöt: az aggódás. Az énekesnő ugyanis attól fél, hogy ha bulizás közben más lányokkal kapják lencsevégre 22 éves szerelmét, rögtön megindulnak a találgatások azt illetően, hogy Liam nem hűséges hozzá.
A szerelmespár egyébként néhány héttel ezelőtt ideiglenesen áttette székhelyét Los Angelesbe, mivel Cheryl legújabb albuma munkálataival van elfoglalva, Liam pedig – szabadságon lévén – ideje nagy részét Louis Tomlinsonnal tölti, aki kisfia miatt költözött át az Államokba.
Cheryl gyakorlatilag éjjel-nappal a stúdióban van, amióta megérkeztek Los Angelesbe, és azért rimánkodik Liamnek, hogy ő is tegye ugyanezt. Közösen írnak dalokat, és úgy gondolja, sokkal hamarabb végeznének, ha Liam nem bulizna annyit
– nyilatkozta egy bennfentes a Mirrornak, majd hozzátette, hogy az énekesnő maximálisan bízik szerelmében, mégis rossz érzéssel tölti el a gondolat, hogy míg ő keményen dolgozik éjszakába nyúlóan, Liam addig Louis oldalán csavarog.
Természetesen Cheryl tisztában van azzal, hogy Liam soha nem csalná meg őt, mégis aggódik, hogy Louis-val felhívják magukra a figyelmet. Attól tart, hogy ha Liamet lencsevégre kapják más lányok társaságában, akkor rövidesen arról olvashat a lapokban, hogy megcsalták.
Hűtlenségről egyébként szó sincs, hiszen mint említettük, a sztárpár a legnagyobb harmóniában él. Jelenleg egy álomszép luxusvillát bérelnek Hollywood középpontjában, mi több: a Mirror értesülései szerint barátnője kérésére Liam már vissza is fogta a bulizást annak érdekében, hogy több időt tölthessen Cheryllel.
Liam múlt héten meghívást kapott a 1OAK nightclubba egy producer ismerősének szülinapi bulijára, de kihagyta a partit, és helyette inkább elment Cheryllel stúdiózni. Nagyon komolyan veszi a kapcsolatukat, és nem akarja, hogy bármi is veszélyeztesse azt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.













