Döntés született Mariah Carey műsorának sorsáról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Valóban megvalósul a rajongók álma, és képernyőre kerül az énekesnő reality sorozata.
hirdetés
Múlt héten számoltunk be arról, hogy saját műsort készít Mariah Carey, mely fellépései kulisszái mögé enged majd betekintést a nézőknek. Amikor pedig épp nem a színpadon láthatjuk, olyankor szemtanúi lehetünk annak, hogyan szervezi még idén megkötendő esküvőjét James Packer üzletemberrel, és ikreit, Monroe-t és Moroccant is megismerhetjük közelebbről.
A napokban végre véglegesen eldőlt a reality széria sorsa, a sugárzási jogokat pedig az E! Entertainment szerezte meg, mely többek között a Keeping Up With The Kardashianst és az I Am Caitet is vetíti.
Nagyon izgatott vagyok, hogy végre bepillantást engedhetek a rajongóknak az életembe. Nagyon jól érzem magam a forgatásokon, és biztos vagyok abban, hogy ők is imádni fogják. Semmi sem fogható ezekhez a pillanatokhoz
– nyilatkozta Mariah a projekt kapcsán. A kamerák egyébként a jelenleg is zajló Sweet Sweet Fantasy névre keresztelt turnén kísérik az énekesnőt az Egyesül Államoktól Európán át Afrikáig.
A sorozat egy egyedi, sebezhető és meglepően humoros oldalát mutatja Mariah-nak, azt, amelyiket a rajongók korábban még soha nem láthattak
– magyarázta Jeff Olde, az E! Entertainment programozásért és fejlesztésért felelős alelnöke, aki azt is elárulta, hogy a műsor a Mariah világa címet kapta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











