Ittas vezetésért áll bíróság elé az énekesnő
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sugarbabes 26 éves énekesnőjét csütörtökön, helyi idő szerint fél hatkor kapcsolták le. A rendőrök feltételezik, hogy ittasan vezette az autót – írja a DailyMail.
hirdetés
A News of the World információi szerint Amelle Berrabah a hajnali száguldozás előtt heves vitatkozást folytatott barátjával, Tom Benn-nel. „Amelle egyre csak verte az ajtót, teljesen elment az esze. Sikított, Tom pedig próbálta lenyugtatni” – idézte fel az eseményeket a lapnak az egyik szomszéd.
„Azt mondta neki: »Kihívom a rendőrséget, ha nem mész el.« Később így szólt: »Nézz rám, vérzek, nézz csak rám!«” – folytatta a nevét elhallgató szomszéd.
Igaz, a News of the World nem kifejezetten a tényekről szóló híreiről nevezetes, azonban lehet, hogy most mégis igazat írtak az ügyről, hiszen Berrabah korábban is ismert volt heves természetéről.
2007-ben azzal gyanúsították, hogy egy guilfordi bárban zaklatott egy 18 éves lányt, 2008-ban pedig azért kapcsolták le, mert megrongált egy autót. 2009-ben ugyan nem került börtönbe, viszont idegileg összeomlott teljesen. Vajon most is elengedi a bíróság a füle mellett az ügyet? És mi lesz a Sugarbabes-szel?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











