Saját mostohatestvérük is utálja Kardashianékat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kardashian család azóta foglalkoztatja a médiát, amióta képernyőre került saját valóságshow-juk. Az emberek vagy szeretik, vagy utálják őket, ám minden szónál beszédesebb az, ahogyan szenzációhajhász famíliájáról vélekedik a Kardashian-lányok mostohatestvére, Brody Jenner.
hirdetés
Ugyan Brody is megéri a pénzét, hiszen több valóságshow-ban is feltűnt már az évek során, ám úgy véli, most volt elég a Kardashian családból, és még a gondolatát is utálja annak, hogy velük emlegetik egy lapon, pedig valójában semmi köze hozzájuk.
Már hánynom kell az egész Kardashian-drámától, és szeretném végre függetleníteni magam a családtól. A csajok mind ugyanolyan gonoszok, és szerintem ezzel egyáltalán nem teremtenek egészséges környezetet, ahova jó érzés tartozni
– magyarázta a Metrónak adott interjújában Caitlyn Jenner fia, majd szót ejtett arról is, hogy tisztában van azzal, hogy a múltban ő sem vetette meg a lehetőségét annak, hogy szerepeljen, mostanra azonban benőtt a feje lágya.
Mentségemre szóljon, hogy egy ilyen közegben felnőni egyáltalán nem normális. Mostanra azonban kinőttem ebből, és köszönöm szépen, nem kérek a valóságshow-kból. Eljött az ideje annak, hogy megállapodjak, és családot alapítsak végre. Nagyon várom már
– nyilatkozta Brody, majd kifejtette, miért bántja az, hogy továbbra is a Kardashian-lányok hozzátartozójaként emlegetik:
Egy dolog van, amit az emberek nem értenek, mégpedig az, hogy különböző, egymástól független életet élünk, mégis mindenki úgy emleget minket, mint a Kardashian-Jennerék. A szüleink elváltak, így technikailag már nem vagyunk egy család.
Aki esetleg nem ismerné a családot: Bruce Jenner (jelenlegi nevét Caitlyn) az édesapja Brody Jennernek, édesanyja pedig Linda Thompson. A szülők válását követően Bruce az akkor már négy gyermek (Kourtney, Kim, Khloe és Robert) édesanyjául szolgáló Kris Houghtont vette feleségül, akitől további két gyermeke született (Kendall és Kylie). A fentiek értelmében a Kardashian-testvérek csak a mostohatestvérei Brodynak, a Jenner-lányok pedig a féltestvérei.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











