Hivatalos: Bradley Cooper és Irina Shayk egy párt alkot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már hónapok óta rebesgették Hollywoodban, hogy egymásba szeretett a Másnaposok sztárja és az orosz topmodell, de csak most érkezett el a várva várt pillanat, amikor a szerelmesek pontot tettek az ügy végére, és felvállalták a kapcsolatukat.
hirdetésSuki Waterhouse immár hivatalosan is a múlté Bradley Cooper életében, aki ismét egy népszerű topmodell mellett talált rá a boldogságra Irina Shayk személyében. Már tavaly is szárnyra kapott a pletyka kettejük románcát illetően, de eddig igyekeztek azt titokban tartani.
A napokban a párizsi divathéten azonban már együtt mutatkoztak, ahol Irina a Givechy legújabb kollekcióját mutatta be, ám a tekintetek nem a dögös modellre, hanem a színészre szegeződtek, aki le sem vette a tekintetét a barna hajú szépségről.
Amikor Irina végigvonult a kifutón, mindenki Bradley-t nézte, hogy vajon hogyan reagál. Egy percre sem vette le a szemét Irináról. A bemutató után pedig odament hozzá, megölelte és megcsókolta, és a tudomására hozta, mennyire jó munkát végzett. Péntek óta nem találkoztak, hiányoztak egymásnak
– mesélte egy szemtanú az E! Newsnak.
A sztárpár tegnap már nyilvánosan is felvállalta a hónapok óta tartó viszonyt, ugyanis sor került első vörös szőnyeges debütálásukra, méghozzá a L'Oreál Red Obsession Partyján Párizsban, ahol fejedelmi párként pózoltak a kamerák előtt nem titkolva, mennyire odavannak egymásért.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.













