Bármelyik nap megjelenhet Andy Biersack szólólemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Black Veil Brides éléről ismert énekes befejezte önálló albumának munkálatait, és bejelentette: májusban turnéra indul a koronggal.
hirdetésAz utóbbi hónapokban viszonylag nagy volt a csend Andy Biersack körül, ami nem is csoda, hiszen az énekes gőzerővel dolgozott első szólólemezén, melyet Andy Black néven jelentet majd meg, valamint a Black Veil Brides ötödik albumának munkálataival sem maradt el.
Jövő héten bejelentésre kerülnek az #andyBLACK turné dátumai, megérkezik az első kislemez betekintője, maga a lemez, a videó és még sok minden más is
– írta a 25 éves rocker a Twitteren a múlt héten, ígéretét betartva pedig ma közzé is tette a turné állomáslistáját, így megtudhattuk, hogy májusban kel útra az énekes, egyesült királyságbeli fellépéssorozatán pedig a Creeper kíséri majd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











