39 évvel fiatalabb nőt szeret Steven Tyler
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Aerosmith frontembere és fiatal asszisztense egymásba szerettek, és nem immár nem csinálnak titkot a kapcsolatukból.
hirdetésSteven Tyler és 39 évvel fiatalabb asszisztense, Aimee Ann Preston kapcsolatáról először 2014-ben keltek szárnyra a pletykák, amikor a a Hawaii-szigetcsoport legnagyobb szigetén, Mauin kapták lencsevégre őket közös nyaralásuk ideje alatt.
Ugyan a pletykák hamar elültek, mivel többé nem mutatkozott együtt a páros, ám idén február 28-án, Elton John Oscar-néző partiján ismét együtt jelentek meg, és a szemtanúk elmondása szerint igen bensőségesnek tűnt a viszonyuk.
Egy, a rendezvényen szintén megjelent vendég úgy számolt be ma az E! Newsnak, miszerint Steven és Aimee egyáltalán nem zavartatták magukat, és a kamerák előtt is bátran kimutatták, mennyire odavannak egymásért. Szerelmük egyébként a korkülönbség ellenére is őszintének tűnik, hiszen Aimee hosszú évek óta dolgozik asszisztensként a 67 éves rocklegenda mellett, és korábban is nagyon közel álltak egymáshoz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











