Hallgass bele az Ossian új albumába!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly jelent meg a magyar metalzenét játszó Ossian 20. stúdiólemeze, melynek folytatása áprilisban kerül az üzletek polcaira.
hirdetésMint említettük, múlt évben debütált a magyar metalzene egyik legkiemelkedőbb képviselőinek 20. stúdióalbuma, amely amellett, hogy hatalmas sikernek örvendett a rajongók körében, hamarosan a platina státuszt is elérte. A zenekar néhány hónapja jelentette be, hogy már lázasan dolgoznak új lemezükön, amely egyben a Lélekerő folytatása is.
A minap került nyilvánosságra az album címe, illetve a borítót is megtekinthettük. Külön öröm a tűkön ülő nagyérdemű számára, hogy a HammerMusicHungary jóvoltából belehallgathatunk a Fényárban és Félhomályban című album összes dalába.
Az új korong egyébként április 4-én fog a lemezboltok polcaira kerülni, amelyet egy többállomásos turné követ majd. Érdekesség, hogy e lemezzel fogja a csapat megünnepelni a 30 éves fennálását is, így több szempontból is különleges a zenekar karrierjében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











