David Hasselhoff leszerződött a Baywatch-filmhez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 90-es évek egyik legnépszerűbb sorozatának sztárja, a Mitch Buchannont alakító David Hasselhoff is leszerződött a széria jövő tavasszal a mozikba kerülő filmadaptációjához.
hirdetésA nagyszerű hírről a film főszereplőjét alakító Dwayne Johnson rántotta le a leplet az Instagramon egy néhány másodperces videó keretein belül, melynek képkockáin a legendás színésszel láthatjuk FaceTime-ozni.
Hatalmas megtiszteltetés, hogy hivatalosan is a stábunk tagjaként üdvözölhetjük az eredeti #BAYWATCH gangstát, David Hasselhoffot. A Baywatch minden idők legsikeresebb tévésorozata, és mióta bejelentettük, hogy a filmvászonra visszük, Hoff volt a legnagyobb támogatónk
– olvasható a videó mellett a közösségi oldalon, mely bejegyzésben Dwayne többek között arról is beszámol, hogy kollégája már meg is kezdte az edzést, hogy a lehető legjobb formáját nyújthassa a filmvásznon.
Az eredeti sorozat egyébként tizenegy évadot élt meg 1989 és 2001 között, a főbb szerepekben pedig Hasselhoff mellett Pamela Andersont, Jeremy Jacksont, Michael Newmant és Chris Fiore-t láthattuk.
Érdekesség, hogy a filmadaptációban egyedül Hasselhoff kapott szerepet az eredeti szereplők közül – ő olyan sztárok mellett szerepel majd ezúttal, mint a fent említett Dwayne Johnson, Zac Efron, Priyanka Chopra, Kelly Rohrbach és Alexandra Daddario – többek között. A színészek már megkezdték a forgatást, a film pedig előreláthatóan 2017. május 10-én kerül az európai mozikba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nincsenek megelégedve a rajongók.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.











