Elhagyta a szerelme Kozsót?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szlovákiában adott fellépést Kozso az Ámokfutók élén szombaton, ám szerelme, Keira nélkül állt színpadra.
hirdetés
Egy, a Keirához közel álló barát elmondása szerint már jó ideje gond volt a Paradicsomban, amikor a lány úgy döntött, hogy elköltözik az énekestől, aki állítólag nem becsülte meg őt eléggé, így idővel elmérgesedett a helyzet. Keira a szakítás óta egy fővárosi bárban dolgozik, ám barátai szerint ott sincs nyugta volt szerelmétől.
Keira itt dolgozik egy ideje, és nagyon jól érzi magát. A hely egyébként kísértetiesen hasonlít Kozso teaházára. Az is igaz, Kozso és a barátai is gyakran felbukkantak már itt. Annak ellenére, hogy Keira kifejezetten kérte, ne jöjjenek. Sokszor azt érzi, megfullad már, a munkahelyén sem lehet nyugta. Ugyanakkor a szíve mélyén biztosan megérti Kozsót, hiszen a lány szinte az énekes egyetlen lelki támasza, fél, hogy elveszíti őt
– nyilatkozta egy, az említett bárban mikrofonvégre kapott lány a Borsnak.
A fent említett lap megkereste mindkét érintett felet az ügyben, és míg Kozso azt állította, szó sincs arról, hogy szakítottak volna, addig Keira nem akarta kommentálni a történteket. Az énekes egyébként egyedül jelent meg a közelmúltban megrendezésre került Story-gálán is, mely minden szónál ékesebben bizonyítja: valóban nincs minden rendben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











