Élő adásban estek egymásnak az Agymenők sztárjai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A CBS legnépszerűbb sorozatának szereplőgárdája Conan O'Brien műsorában vendégeskedett nemrég.
hirdetésA műsor során szó esett a Blossom című szitkomról, mely 1990 és 1995 között futott igen nagy sikerrel Mayim Bialik főszereplésével. Érdekesség, hogy egy rész erejéig Johnny Galecki is szerepelt a szériában (egy Jason névre keresztelt srácot alakított), és össze is gabalyodott főhősnőnkkel.
Mindketten tizennégy évesek voltunk
– magyarázta a jelenet kapcsán a Conan O'Briennel folytatott beszélgetés során Mayim, Johnny pedig megerősítette, hogy ez volt mindkettejük első színapadi csókja, mire kolléganője így reagált:
Ami azt illeti, nekem ez volt egyben életem első csókja is.
Mayim és Johnny egyébként immár hat éve dolgoznak együtt a 2006 óta igen nagy népszerűségnek örvendő Agymenők című sorozaton, melyben ugyan nem alkotnak egy párt, ám a fent felhangzott mondatok után aligha meglepő, hogy a jó humoráról ismert színészgárda egyik tagja, a Raj Koothrappalit alakító Kunal Nayyar a csókjelenet felelevenítését követelte, aminek kis biztatást követően eleget is tett a két színész.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













