Két kisfilmmel örvendeztette meg rajongóit Lee Taemin
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lee Taemin a Drip Drop és a Press Your Number című szerzeményeihez forgatott videoklipekkel népszerűsíti első szólólemezét.
hirdetésAz SM Entertainment egyik képviselője januárban jelentette be hivatalosan, hogy a népszerű dél-koreai fiúcsapat, a SHINee legfiatalabb tagja, Lee Taemin hamarosan kiadja új szólóalbumát, melyet Press It névre kereszteltek. Négy nap elteltével kiderült, hogy ezúttal nem egy, hanem két kisfilmmel fog előrukkolni a fiatal énekes.
Február 21-én Taemin hivatalosan is visszatért, méghozzá a Drip Drop című szerzeményhez forgatott kisfilmjével, másnap pedig a Press Your Numberhez készített videót is közzétette. Utóbbi egy divatos és merész koncepcióval bíró alkotás, melyben az énekes egy vándorló bűnözőt alakít, ugyanakkor az áldozat szerepében is láthatjuk őt.
Maga a korong egyébként tegnap kerül ki a koreai boltok polcaira, a címadó dal érdekessége pedig abban rejlik, hogy a szerzemény elkészítésében a világszerte ismert énekes, Bruno Mars is segédkezett.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











