Costa ricai modellnek csapja a szelet Joe Jonas
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes végre túllépett a Gigi Hadid okozta csalódáson, és ismét egy modellnek udvarol.
hirdetésJoe Jonas és Gigi Hadid kapcsolata novemberben ért véget, és bár a modell hamar túllépett az énekesen, ő igencsak megszenvedte a szakítást, pláne, amikor megtudta, hogy a lány barátja, Zayn Malik mellett vigasztalódik. Szerencsére mindez már a múlté, és Joe is visszatért a randipiacra
, hogy gyógyírt találjon a szívén ejtett sebre.
A Grammy-díjátadó utáni afterpartira már egy gyönyörű costa ricai modellel, Juliana Herz-cel hangolódott, akivel ismerősei elmondása szerint remekül kijön, ám ennek ellenére sem tervez hosszabb távra.
Hivatalosan nem járnak együtt, csak találkozgatnak egymással. Joe jelen pillanatban nem vágyik komoly kapcsolatra, de ettől függetlenül nagyon élvezi Juliana társaságát, hiszen ő egy mókás lány
– nyilatkozta az E! Newsnak egy bennfentes.
És hogy mit lehet tudni a rejtélyes idegenről? Az E! News természetesen ennek is utánajárt, így megtudhattuk, hogy a gyönyörű modell február 11-én ünnepelte a születésnapját (ebből adódik, hogy Vízöntő a csillagjegye), imádja a Harry Potter-sorozatot, szívesen táncol, és olyan férfira vágyik, aki meg tudja nevettetni.
Ó, és azt említettük már, hogyhazánk legismertebb modelljének, Palvin Barbinak az öribarija?
Egy kis visszatekintő a néhány héttel ezelőtti párizsi Loreal-fotózásból
– írta az alább látható, két hete közzétett kép mellé a modell, melyen éppen Barbival pózol.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











