Paris Hilton megkomolyodott: „Az életben nincs fontosabb dolog a családnál”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mintha csak kicserélték volna a Hilton szállodalánc örökösnőjét. Már korántsem érdekli a bulizás és a vörös szőnyeges eseményeken való részvétel, sokkal inkább szerettei körében tölti szabadidejét.
hirdetésNéhány évvel ezelőtt még botrányaitól volt hangos a sajtó, mostanra azonban 180 fokos fordulatot vett Paris Hilton, és vele együtt magánélete is. Nemrég áttette székhelyét Európába, hogy több időt tölthessen szerelme, Thomas Gross üzletember társaságában, és izgatottan várja azt is, hogy végre nagynéni váljon belőle húgának, Nicky Hiltonnak köszönhetően, aki első gyermekét hordja a szíve alatt.
Magánéletbeli változásairól, és Valentin napi terveiről szerdán, az amfAR Gála keretein belül adott interjút Paris az E! News riporterének.
Még soha életemben nem voltam ilyen boldog, mint most. Egészen máshol tartok az életben. Jelenleg Svájcban élek, és szerelmes vagyok. Úgy érzem, végre megtaláltam önmagam, ami nagyon izgalmas
– magyarázta az interjú során a szőkeség, majd elárulta azt is, hogyan ünnepli a Valentin napot és a 35. születésnapját.
Múlt éjjel repültem ide Svájcból, és ha már itt vagyok, több rendezvényre is el kell majd mennem. Ezt követően rohanok majd haza, hogy Valentin napra ismét Svájcban lehessek. A barátom egy meglepetésútra visz engem születésnapom alkalmából, ráadásul ez egybeesik az első közös Valentin napunkkal is. Annyit árult el nekem, hogy csomagoljak bikinit az útra. Valami gyönyörű trópusi helyre utazunk, olyasvalahova, ahol még nem jártam, így nagyon izgulok. Imádom a meglepetéseket.
A 35. születésnapját február 17-én ünneplő szőke szépség szót ejtett húga várandósságáról is, mely az egész családot felrázta, ugyanis hosszú évek után ő lesz az első Hilton-baba. Nicky és férje, James Rothschild nyár közepére várja a kicsit, akinek érkezése a leendő nagynénit is felvillanyozta.
Én leszek a legklasszabb nagynéni a világon! Az egész család nagyon izgatott, akárcsak a húgom. Ő egy nagyon szerencsés lány. (...) Mi mind nagyon közel állunk egymáshoz, az életben nincs fontosabb dolog a családnál
– nyilatkozta Paris.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













