Megérkezett a Mielőtt megismertelek előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Június 3-án érkezik az amerikai mozikba a Jojo Moyes regénye alapján készült drámafilm.
hirdetésA tengerentúlon és hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvend Jojo Moyes 2012-es regényének elragadó története, mely hamarosan a filmvásznakon is megelevenedik. A filmadaptáció június 3-án (hazánkban június 16-án) kerül a mozikba olyan sztárok főszereplésével, mint Emilia Clarke, Sam Claflin, Matthew Lewis és Jenna Coleman.
Ami magát a történetet illeti, a film középpontjában egy csendes kisvárosban élő cserfes, életvidám és optimista lány, Louisa áll, aki már-már tökéletesnek érzi az életét: hatalmas család és jóképű vőlegény veszi körül, de kávéházi munkájával is elégedett. Egy nap azonban a feje tetejére áll minden, a lány elveszíti munkáját, így sürgősen új állás után kell néznie.
Végső megoldásként a harmincas évei közepén járó Will mellett vállal állást, aki egy korábbi motorbaleset következtében lebénult. Imádott barátnője, munkája és kedvelt időtöltéseinek elvesztése mogorvává, reményvesztetté és lehangolttá tette, Louisa megjelenése pedig korántsincs az ínyére. Idővel azonban megbarátkoznak, a szoros barátságból pedig szerelem szövődik...
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











