Még többet késhet az Avatar második része
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2009-es sikerfilm folytatására már régóta várnak a fanatikusok, ám sajnos úgy tűnik, még 2017-ben sem kerül a mozikba a második rész.
hirdetés
James Cameron rendező igen magasra tette a lécet az Avatarral, melynek bevételi rekordját a mai napig nem döntötte meg egyetlen filmalkotás sem. Ennek fényében nem csoda, ha a folytatáson dolgozó készítők és színészek a lehető legjobbat szeretnék produkálni, hogy megismételhessék a korábbi sikert, ám a legfrissebb hírek szerint még jövőre sem válthatunk jegyet az Avatar 2-re.
A The Wrap ugyanis arról számolt be nemrégiben, hogy miután az eredeti megjelenési dátumot (2016 karácsonya) egy évvel eltolták, ismét csak csalódniuk kell a rajongóknak, mivel a film előreláthatóan addig sem készül el. Ennek egyik oka az, hogy a háromrészesre tervezett sorozat második és harmadik részét egyszerre forgatják, így nem túl meglepő, ha több időt vesz igénybe a felvétel.
Ami magát a történetet illeti, a készítők ugyanott veszik fel a szálakat, ahol annak idején abbahagyták az első rész végén. A rendező azt is elárulta, hogy rengeteg víz alatti jelenetnek lehetünk majd szemtanúi, valamint a Pandorát is jobban megismerhetjük. A forgatások egyébként Új-Zélandon zajlanak, és természetesen a két főszereplőt alakító Zoe Saldana és Sam Worthington is visszatér karaktere bőrébe, valamint Sigourney Weavernek is lesznek jelenetei – utóbbi azonban egy új szereplőt alakít majd.
2017 karácsonya a célunk. Legalábbis így harangoztuk be a megjelenés dátumát. De azt hiszem, nem az a legfontosabb, mikor jelenik meg, hanem az, hogy ekkorra a maradék két film és elkészül, melyek egy évnyi eltéréssel kerülnek a mozikba. Mindhárom film egy önálló alkotás, de együtt egy hatalmas, összefüggő történetet tesznek ki
– nyilatkozta a folytatás kapcsán Cameron.
Az Avatar egyébként 2009-es megjelenése óta magasan vezeti az eladási listákat: több mint kétmilliárd nyolcmillió dollár bevételt hozott készítőinek világszerte. Második helyen szintén egy James Cameron rendezte alkotás, az 1997-ben megjelent Titanic áll, mellyel kétmilliárd kétmillió dollár kúszott a készítők zsebébe. A dobogó harmadik fokán a nemrégiben megjelent Star Wars: Az ébredő erő trónol, mely egymilliárd kilencmilliót hozott a konyhára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











