Fidel Castro szeretője lesz Jennifer Lawrence
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tavalyi év egyértelmű sikerrel zárult J.Law számára, hiszen ismételten számtalan díjra jelölték, több alkotásban is kamatoztatta tehetségét, valamint messze ő lett a legjobban kereső színésznő.
hirdetés
2016 is ígéretesen indul a szőke szépség számára, hiszen máris megkapta a főszerepet a Fidel Castro életéről szóló életrajzi dokumentumfilmben, a Maritában. Ő alakítja majd a kubai politikus 19 éves szeretőjét, Marita Lorenzet, akit annak idején Castro teherbe ejtett, majd arra kényszerített, hogy vetesse el magzatát. A lány később beállt a titkosszolgálat kötelékébe, hogy a kommunizmus ellen harcoljon.
A kritikusok szerint ezzel a szereppel újabb Oscar-jelölést harcolhat ki magának a mindössze 25 éves színésznő, akit pályafutása során eddig négy alkalommal jelöltek a filmszakma legnevesebb kitüntesére, melyet 2013-ban vehetett át először a Napos oldalban nyújtott alakításáért, de idén is nagy eséllyel indul a díjért.
Azt egyelőre nem lehet tudni, pontosan mikor kezdődnek meg a felvételek, és arról sincs információ, ki rendezi a grandiózus művet, vagy kik tűnnek fel Jennifer mellett. A szőkeség jelenleg a Passengers című kalandfilmet forgatja, mely az előrejelzések szerint decemberben kerül majd az amerikai mozikba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











