Filmszerepekkel bombázzák Brooklyn Beckhamet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyan Beckhamék legidősebb csemetéje még csak 16 éves, Hollywood máris rátenné a kezét.
hirdetésAz álomgyár ugyanis már nem csak Victoria és David Beckhamre kíváncsi, hanem megakadt a szeme a legidősebb fiún, Brooklynon is, aki bár korábban nem hangoztatta, hogy érdeklődést mutatna a színészkedés iránt, mégis sorra ostromolják jobbnál-jobb szerepekkel. Édesapja szerint a fiú egyelőre nem tervez ilyen jellegű karrierépítésbe, ugyanis egy egészen más szakma vonzza.
Kapott már néhány ajánlatot, de a valódi szenvedélye a fotózás. Mégis úgy gondolom, hogy végül beadja a derekát
– nyilatkozta David az E! Newsnak a UNICEF jótákonysági bálján, valamint arról is szót ejtett, hogy milyen szabályokat kell betartania Brooklynnak, már ami a közösségi oldalai kezelésére vonatkozik.
Mielőtt bármit is közzétenne, meg kell mutatnia nekünk, hogy megbeszéljük. Időnként előfordul, hogy valamire azt mondjuk, hogy
Ezt talán nem kellene kitenned, de ő mégis megteszi. Ettől függetlenül jó gyerek, nagyon népszerű lesz majd
– magyarázta a büszke apuka, aki azt is fontosnak tartja, hogy gyerekei ne csak az élet napos oldalát lássák, így jótékonysági munkája keretein belül igyekszik feleségével együtt megmutatni csemetéinek, milyen rossz körülmények között is élnek emberek, ezáltal pedig arra szeretnék ösztönözni őket, hogy a későbbiekben se felejtsék el a karitatív feladtok ellátásának fontosságát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













