Három hónap után elhagyhatta a kórházat Lamar Odom
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Khloe Kardashian férje három hónapot töltött kórházban, amit végre elhagyhatott, ám továbbra is kezelésekre és terápiákra szorul.
hirdetésAz egész világot megdöbbentette a hír, amikor arról értesülhettünk, hogy Khloe Kardashian férjét, a profi kosárlabdázó Lamar Odomot eszméletlen állapotban találták egy Los Angeles-i bordélyházban. A férfit rögtön kórházba szállították, ahol rövid ideig mesterséges kómában tartották, mivel arra is képtelen volt, hogy magától lélegezzen.
Lamar később szerencsésen magához tért, és a gyógyulás útjára lépett, ám ismerősei és rokonai szerint még mindig hosszú út áll előtte a teljes felépülésig. Egy, a Lamart kezelő kórház dolgozója elárulta az E! Newsnak, miszerint a férfi eszméletvesztését az általa fogyasztott nagy mennyiségű kábítószer okozta, ugyanis a túladagolás következtében oxigénhiány lépett fel a szervezetében, ami miatt stroke-ot kapott.
Lamar felesége, Khloe nemrégiben felelevenítette, milyen érzés volt számára, amikor megtudta, mi történt a férjével – akivel egyébként már csak papíron alkot egy párt –, és arról is őszintén vallott, milyen egészségügyi állapotban van most a férfi.
Rettenetes hívás volt. Rögtön a kórházba siettem, és ott tudtam meg, hogy kómában fekszik, és különböző vizsgálatokat végeznek el rajta vagy épp azon tanácskoztak, milyen beavatkozásokat hajtsanak végre. Rémisztő volt
– nyilatkozta Khloe, majd így folytatta:
Jelenleg járni tanul, de még terápiákra szorul. Egyrészt meg kell ismernie magát, másrészt pedig a beszédén kell javítani. Az orvosok úgy gondjolják, másfél-két év alatt teljesen felépülhet, de ők sem teljesen biztosak ebben.
Lamar egyébként múlt héten hagyta el az őt kezelő Sunrise Medical Centert, a jövőben pedig egy privát rehabilitációs létesítményben folytatja felépülésének folyamatát.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











