Vetkőzéssel keresi a kenyérre valót VV Zsófi
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány éve még visszafogott kislányként ismertük meg a szőkeséget, mára azonban már nyoma sincs a félénkségnek, szívesen mutogatja bájait.
hirdetésA Bors egyik szerkesztője ugyanis egy budapesti szórakozóhelyen csípte el Zsófit, aki immár sokkal bátrabban mutogatja testét, mint egykor. Az egykori villalakó kiesése után megműttette kebleit, így már sokkal szívesebben mutatkozik kivágott felsőben – vagy épp anélkül.
Showtáncos vagyok, immár két éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen. Ez egy exkluzív klub, ahová főleg külföldi csoportok járnak, legénybúcsúkat, születésnapokat ünnepelnek nálunk és velünk. Igen, a munkám része a vetkőzés is, úgyhogy a szégyenlős Zsófi már a múlté. Olyan dolgok meg nem történhetnek itt, amik miatt szégyenkeznem kellene, bejelentett munkahelyem van, amivel nagyon elégedett vagyok
– nyilatkozta a Blikknek a szőkeség, aki 2012-ben még énekesnői karrierről álmodott, ám terve hamar füstbe ment.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











