11 érdekesség Ana Brenda Contrerasról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Verónica aranya sztárja az EstiloDF magazint avatta be titkaiba, melyeket most mi is elhoztunk nektek.
hirdetés
1. Elsősorban színésznőnek tartja magát, de szívesen fordítana nagyobb hangsúlyt az éneklésre.
2. Már kisgyermekként is színésznő vagy énekesnő szeretett volna lenni.
3. 2002-ben részt vett a Pop Stars nevű tehetségkutatón, ahol a T'de Tila nevű lánycsapattal egészen a döntőig menetelt. Még ugyanebben az évben megjelent saját magukról elnevezett korongjuk, de ezt követően feloszlottak.
4. Gyermekkorában Mónica Naranjo és Shakira voltak a példaképei.
5. Tizenöt évesen kezdett színészetet tanulni, majd 2003-tól a Televisa színitanoda diákja lett.
6. Egy évet Los Angelesben töltött.
7. 2005-ben kapta meg első szerepét a Barrera de amor című trelenovellában, három évvel később, 2008-ban pedig a Juro que te amóban alakíthatta a főszereplőt.
8. Saját bevallása szerint munkamániás és maximalista.
9. Régi vágya, hogy egyszer szerepelhessen a Nyomorutak színházi változatában.
10. Szívesen duettezne David Bisballal.
11. Rajong a detektív sorozatokért.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











