Egyre rosszabb állapotban van Gesztesi Károly
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A népszerű színművész szinte árnyéka régi önmagának. Tegnap reggel Vujity Tvrtko vendége volt a Mokkában, ám néhol összefüggéstelen és zavaros nyilatkozata fényében joggal aggódnak érte rajongói.
hirdetés
Múlt héten számoltunk be arról, hogy Gesztesi Károly érkezésére hiába vártak győri rajongói, a színész nem jelent meg, így a szereplőgárda kénytelen volt lemondani a Bánfalvy Stúdió Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című darabjának előadását. Nem csoda, ha a nézők csalódottan távoztak a Vaskakas Bábszínházból. A történtekről maga a színész nyilatkozott a Mokka tegnapi adásában.
Tényleg ott voltam még este 7 óra 44-kor is, de valamitől elfáradtam
– nyilatkozta Gesztesi Vujity Tvrtko műsorvezetőnek. Utóbbi arról is szót ejtett a beszélgetés során, hogy a színész aznap hajnalban felhívta, és hosszasan beszélgetett vele, majd arra kérte, kérdezze meg tőle, mivel töltötte az éjszakát. Tvrtko ennek eleget téve Gesztesinek szegezte a kérdést, aki vásott mosollyal így foglmazott:
Az éjszakát egy gyönyörű hölggyel töltöttem, és azóta is ennek a hatása alatt vagyok.
Arra azonban nem tudott választ adni, miért érezte kötelességének megosztani ezt a publikumra igen kevéssé tartozó információt, és lehetőségeihez mérten igyekezett kibújni a kompromittáló kérdések megválaszolása alól. A műsorvezető természetesen rákérdezett arra a sokakat foglalkoztató kérdésre is, miszerint vannak-e alkoholproblémái.
Nekem nincs. Én vagyok az, aki megengedhetem magamnak, hogy amikor nem kell dolgoznom, reggel kiülök a teraszomra, és ha úgy van kedvem, egy kupica pálinkát megiszom. Mondjuk pálinkát már nem iszom, így egy pohár rozéval leülök
– felelte a színész, aki állítólag a forgatás után is a helyszínen maradt, és jókedvűen beszélgetett a jelenlévőkkel, ám Joshi Bharat szerint korántsem volt jó állapotban.
Karcsi nincs jó lelkiállapotban, az adás után beszélgettünk a TV2 előtt. Próbáltam neki segíteni tanácsokkal, és azt is elmondtam, hogy sose felejtse el, a gyerekei a jövő, miattuk is próbáljon meg talpra állni. Végül ő is adott nekem ajándékot: a TV2 előtt Márai Sándortól olvasta fel nekem a Mennyből az angyalt, amit 1956-ban, New Yorkban alkotott az író-költő
– nyilatkozta a Borsnak Joshi Bharat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nincsenek megelégedve a rajongók.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.











