Hatalmasat csalódtak a nézők Gesztesi Károlyban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hiába vártak Gesztesi Károlyra a nézők a győri Vaskakas Bábszínházban, nem jelent meg az előadáson.
hirdetés
Szerda este került volna sor a Bánfalvy Stúdió Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című darab előadására, Gesztesi Károly azonban nem jelent meg, így a nézőknek csalódottan kellett távozniuk a színházból.
Az előadás hét órakor vette volna kezdetét, de amikor fél órával később sem jelent meg a színész, és kollégái elérni sem tudták, Bánfalvy Ágnes bejelentette a tűkön ülő nézőknek, hogy a műsor elmarad. Azt is elárulta, hogy Gesztesi nem velük, hanem külön autóval érkezett Győrbe, de mivel a darab kulcsszereplőjét alakította volna, így nem tudják elkezdeni az előadást.
Ágnes szót ejtett arról is, hogy háromnegyed hétkor beszélt utoljára Károllyal, aki akkor azt közölte, hogy a GPS szerint hamarosan a színházhoz ér, azonban mint tapasztalták, mégsem jelent meg, sőt telefonon sem lehetett utolérni. A színész még nem kommentálta a történteket, így nem tudni, miért nem jelent meg végül a színházban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











