Megjelent az April első kislemeze
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
November 24-én jelent meg a dél-koreai, immár ötfős lánycsapat, az April első kislemeze Boing Boing néven, melynek Muah! című slágeréhez egy videó is készült.
hirdetésNovember 9-én a DSP Entertainment egyik szóvívője útján értesülhettünk az April visszatéréséről és a készülő kislemezről, ám az örömhír mellé egy szomorú és megdöbbentő közlemény is csatlakozott: a csoport vezetője, Jeon So Min hosszú vívódás után arra az elhatározásra jutott, hogy kilép a formációból. Így az együttes már csak öt taggal folytatja tovább pályafutását.
A bejelentéshez híven, még ebben a hónapban megjelentek az előzetes képek, valamint egy új kisfilm is napvilágot látott, melyet a Muah! címre keresztelt szereményhez forgatott a lánycsapat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











