Ilyen volt az idei Sziget Fesztivál – videó
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Legkedvesebb nyári élményeinket idézi vissza a 2015-ös Sziget Fesztivál aftermovie-ja.
hirdetésA napokban töltötte fel a YouTube-ra az idei Sziget Fesztivál legemlékezetesebb pillanatait a rendezvény szervezőbrigádja, és nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a közel kilenc perces kisfilm által újraéltük mindazt a felejthetetlen élményt, amiben részünk volt idén (is).
A képkockákon ismét visszaköszönnek az érkezés édes pillanatai, az álmos ébredezések, a felejthetetlen koncertek, és szinte még mindig érezzük, ahogy szívünk egyszerre dobban a közönség többi tagjával a zene szédületes ritmusára.
A nyár azonban elmúlt, vele együtt pedig a forróságnak is búcsút intettünk, ám az emlékek minden bizonnyal kitartanak az újabb kapunyitásig, amire alig több, mint nyolc hónapot kell várnunk, ugyanis a 2016-os Sziget augusztus 10-e és 17-e között várja a látogatókat.
Ugyan egyelőre még homály fedi, hogy jövőre kik szórakoztatják hazánk legnagyobb és legnépszerűbb fesztiváljának polgárait, a visszatérők már tudják: nincs miért aggódni, a szervezők minden bizonnyal eleget tesznek a rajongói kéréseknek, és ezúttal is felsorakoztatják a sztárvilág színe-javát augusztusban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a 2016-os nyár legeseménydúsabb hetéről, akkor jó hírünk van, ugyanis hamarosan elkezdődik a jegyek árusítása, első körben pedig 24 óra áll rendelkezésére az érdeklődőknek arra, hogy beszerezzék kedvezményes árú fesztiválbérletüket. November 24-én déltől november 25-én délig áll rendelkezésre idő, hogy ide kattintva helyet béreljetek magatoknak a jövő évi mulatságra. Tapasztalatból mondjuk: nem éri meg lemaradni!
Ide kattintva elolvashatjátok beszámolónkat, mi hogyan éltük meg az idei Szigetet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











