Agymenők: Sheldon és Amy végre egymáséi lesznek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Agymenők rajongói már évek óta vártak a fordulatra, ami közelebb hozza egymáshoz a show két sztárját, Sheldont és Amyt, és meglepetésükre végre elérkezik a pillanat: ágyba bújik a két tudós.
hirdetés
Az Agymenőket sugárzó CBS december 17-én tűzi műsorára azt az epizódot, melyre oly régóta vártak a sorozat rajongói: Sheldon és Amy végre félreteszik gátlásaikat, és ágyba bújnak egymással, ami így öt évnyi randizás és egy szakít után időszerűnek is tűnik. A hírt a sorozat producere is megerősítette.
Öt évnyi randizás után úgy éreztük, eljött az ideje, hogy Sheldon és Amy kiterjessze a kapcsolatát, és izgatottan várjuk már, hogy a közönség is szemtanúja legyen ennek
– nyilatkozta Steve Molaro executive producer.
Sheldon egyébként nemrég még Amy kezének megkérésére készült, amikor a lány közölte vele: szüksége van egy kis időre, így szakítottak. A tegnap adásba került részben szemtanúi lehettünk annak, hogyan próbálnak barátok maradni, miközben mindketten a szerelmet keresik egy új személy oldalán – sikertelenül.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













