Évek óta először forgat Lindsay Lohan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hosszú ideje vártunk már LiLo visszatérésére, hiszen évek óta nem kapott nagy szerepeket, ezúttal azonban ismét esélyt kapott a bizonyításra.
hirdetésLindsay Lohan Disney-sztárból vált a 2000-es évek egyik legnépszerűbb színésznőjévé, akinek nevéhez olyan nagyszabású tinifilmek köthetőek, mint az Apád-anyád idejöjjön!, a Nem férek a bőrödbe, vagy a Bajos csajok. LiLo az elmúlt években igencsak lekerült Hollywood kedvenceinek listájáról, ami nem is csoda annak fényében, hogy részegen járt a forgatásokra, folyton balhéba keveredett, és több ízben is felelnie kellett a tetteiért a bíróság előtt.
A korábban féktelenül bulizó sztár azonban úgy tűnik, végleg lenyugodott, és eljött a pillanat, amikor ismét bizalmat szavaztak neki. Míg az utóbbi években csak mellékszerepeket kapott, és a legnépszerűbb sorozatokban láthattuk egy-egy cameóban, addig ezúttal ismét ő lehet a sztár, ugyanis a The Shadow Within című filmben kapott főszerepet, melyről az Instagramon tudósított.
Ma van az új filmem első forgatási napja!!! Még ezen a héten lerántom a leplet a karakteremről
– olvashatóak a 29 éves vörös hajú szépség sorai egy szelfi kíséretében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











