Így ünnepelte 32. születésnapját Miranda Lambert
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő tegnap töltötte be a 32. életévét, szülővárosának lakossága pedig a létező legaranyosabb módon hozta tudomására, milyen nagyra tartják őt.
hirdetésMiranda Lambert már egy nappal a születésnapja előtt megkezdte az ünneplést, ugyanis ezúttal barátai társaságában hódolt régi szenvedélyének a lovaglásnak. Ez alkalommal azonban nem egy paripát, hanem egy unikornist sikerült meglovagolnia a szőke szépségnek, ugyanis születésnapja alkalmából rózsaszín szarvat kapott a négylábúja, melynek testét és sörvényét is színesbe öltöztették.
A visszafogott ünnplés másnap folytatódott, amikor is Miranda összeszedte a bátorságát, és ismételten kilyukaszttatta a fülét, hogy fülbevalója mellé egy újabb ékszer kerülhessen.
A gyémántok egy lány legjobb barátai
– kommentálta a képhez a közösségi oldalon, megmutatva a két csodás ékszert.
Ha ez nem lett volna elég, texasi szülővárosa, Lindale lakossága egy hatalmas, Boldog születésnapot, Miranda!
-feliratú hirdetőtáblát állított a tiszteletére, mely mélyen meghatotta az aranytorkú, Grammy-díjas énekesnőt.
Édes szülővárosom! Köszönöm a texasi Lindale-nek a támogatást, és azt, hogy egy olyan helyet biztosít a számomra, amit otthonomnak nevezhetek
– olvashatóak Miranda sorai a képmegosztón.
Az énekesnő egyébként évek óta most először ünnepelte magányosan a születésnapját, hiszen mint korábban beszámoltunk róla, férjével, Blake Sheltonnal júliusban döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják.
Míg Miranda magányosan tölti napjait, és igyekszik hozzászokni megváltozott életkörülményeihez, addig exe korántsem unatkozik, hiszen a napokig tartó találgatások után kiderült: Voice-beli kolléganője, Gwen Stefani mellett vigasztalódik, aki szintén válik férjétől, Gavin Rossdale-től.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











