Férjes nevét használja a magánéletben Cameron Diaz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő januárban ment hozzá a Good Charlotte gitárosához, mindössze hét hónapnyi randizás után.
hirdetés
Ugyan karrierjét tekintve továbbra is a lánykori nevén emlegetik Cameron Diazt, ám a magánéletben már a színéznő férjes nevét (Cameron Madden) használja. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a fénykép, amit egy lesifotós készített a 43 éves szőke szépségről, amikor elugrott kávézni Los Angelesben.
A képen ugyanis Cam egyik kezével a forró finomsággal egyensúlyoz, a másikkal pedig a kisebb vagyont érő, Valentino tervezte táskájában keresgél valamit. A figyelmünket mégis az keltette fel elsősorban, hogy az elegáns retikülbe tulajdonosa új monogramját vésték.
A kép megtekintéséhez kattints ide!
Cameron Benji Maddenhez fűződő viszonyáról egyébként tavaly nyáron kezdtek suttogni, és hamar kiderült, hogy a pletykák igazak: a két sztár egymásba szeretett. A Good Charlotte éléről ismert zenész alig hat hónapnyi randizás után kérte meg a színésznő kezét, egy hónappal később pedig Los Angeles-i birtokukon kötöttek házasságot.
A pár a kicsit talán elsietett házasság ellenére (vagy éppen azért) láthatóan nagyon boldog, egyesek pedig máris azt pedzegetik, hogy Cameron talán férje kedvéért mégis meggondolja magát a gyerekvállalással kapcsolatban, és megajándékozza a szerelmét egy kisbabával.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













