Új stúdióalbummal jelentkezik a Kelemen Kabátban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A csapat újdonsága félúton van a nagylemez és az EP között, ugyanis hat szerzeményt tartalmaz.
hirdetésNem az volt a szándékunk, hogy minél több dalt rázsúfoljunk az új anyagra, inkább azokat az ötleteket akartuk kidolgozni, amiket igazán erősnek éreztünk. Manapság amúgy is egyre ritkábban hallgatnak végig az emberek egy teljes albumot, és mi nem akartunk töltelékdalokat
– mondja Szerecsenkirály a lemezről, és azt is elárulta, hogy ezúttal egy új oldalát is megismerhetjük a csapatnak.
Egy kicsit most levetkőztük a humoros oldalunkat, komolyodtunk arculatban és szövegekben is. Ezáltal egy igazán érzékeny lemez született, eddigi pályánk során a legőszintébb.
Persze, ez az újítás valahol természetes is, hiszen 2 szembetűnő változás zajlott le Kelemenékkel a megalakulás óta: egyrészt nagyszerű zenészeket maguk köré gyűjtve igazi élő zenekar lettek, másrészt nyilván ők sem tudnak elfutni az idő elől.
Őszül a halántékunk, ha megnézitek, érettebbek lettünk, most ebbe az irányba megy az életünk is, hogy komolyodunk. Csak ezt a zenében lassabban lehet átvinni. Arra törekszünk, hogy minél jobb dalokat írjunk, nem arra, hogy minél viccesebbek legyünk. És szeretnénk azt is megmutatni, hogy milyen jó zenészek vesznek minket körül, illetve, hogy mennyire odafigyelünk a profi hangzásra is
– vallotta a frontember.
Az új korong bemutatójára egyébként december 5-én és 6-án kerül sor az Akvárium Klubban, addig is hallgassátok meg az új dalokat nálunk!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











