Lucy Liu: „Az anyaság minden pillanata egy csoda”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő nem tud betelni kisfiával, akivel minden napja olyan, mint egy álom.
hirdetés
Lucy Liu augusztus 27-én lett anya: ezen a napon jött világra kisfia, Rockwell Lloyd Liu, akit béranya hozott a világra, ugyanis a színésznő nem szeretett volna lemondani az anyaságról, ám mivel hosszú ideje egyedülálló és már a kora miatt is sürgette az idő, így ezt a megoldást látta a legideálisabbnak.
A 46 éves színésznő élete fenekestül felfordult, ám saját bevallása szerint nem is lehetne boldogabb, hiszen mint mondja: Rockwell mellett az élet olyan, mint egy véget nem érő álom, mint egy valóságos csoda. Érzéseiről a tegnap adásba kerülő Today című műsor keretein belül mesélt.
Minden nap olyan, mint egy csoda vagy mint egy álom. Minden nap más és más, és ezen a ponton az ember már nem gondolkozik azon hogy hétfő van-e vagy kedd, vagy hogy mennyi az idő. Minden, amire gondolni tudsz, hogy hogyan változik percről percre a gyermeked, és hogyan változtál te magad is emberré egy ilyen apróságból.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











