Még mindig szereti egymást Christina Milian és Lil Wayne
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyelőre ugyan szó sincs arról, hogy Christina és Lil újra együtt lennének, ám nem zárkóznak el a későbbi folytatás gondolatától.
hirdetésAlig több mint egyévnyi randizás végére tett pontot szeptemberben Christina Milian és Lil Wayne, ám máris a folytatás lehetőségét pedzegetik. A páros azóta is rengeteg időt tölt egymással, ami nem is csoda annak fényében, hogy együtt dolgoznak a kubai származású szépség még idén megjelenő, 4You címet viselő lemezén.
Felnőttek vagyunk, és beláttuk, hogy ez nem a legjobb időszak arra, hogy együtt legyünk. De továbbra is szeretjük egymást, és hiszek abban, hogy a legjobb döntés, amit hozhattunk az, ha megőrizzük a barátságunkat ahelyett, hogy elrontanánk azzal, hogy erőltetjük a kapcsolatot
– nyilatkozta a HuffPost Live-nak Christina, az interjú során pedig sejtelmesen utalt arra, hogy a későbbiekben talán még eljön az idő, amikor ismét egymás mellé sodorja őket az élet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













