Fiatalabbnak hazudja magát Beyoncé?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már korábban is pletykáltak arról Hollywoodban, hogy Beyoncé idősebb az állítólagos koránál, melyet ezúttal édesapja is megerősített.
hirdetés
Beyoncé édesapja, Mathew Knowles a The Breakfast Club rádiós műsor vendége volt a minap, melynek keretein belül elárulta: idősebbik lánya idősebb, mint amennyinek vallja magát. A férfi ugyanis elárulta, hogy Bey Pinkkel és Usherrel egyidős, azaz nem 34, hanem 36 éves.
Mint említettük: Beyoncé korával kapcsolatosan időről időre rebbennek fel pletykák, 2006-ban például a TMZ próbálta egy orvosi lelettel rábizonyítani Jay-Z feleségére, hogy fiatalabbnak hazudja magát - méghozzá hét évvel. Később Gabrielle Union nyilatkozott úgy, hogy tinédzserkorukban jó barátok voltak az énekesnővel, ami azért is lehet furcsa, mert a hölgy kilenc évvel idősebb Beyoncénál.
Bármi is az igazság a sztár életkorával kapcsolatban, nem látjuk be, mi oka lenne füllenteni évei számáról, és különben is, szerettei és rajongói úgy szeretjük, amilyen, és mint tudjuk: nem az életkor határozza meg, hogy milyen emberré válik valaki.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.











