Új dallal jelentkezett Horányi Juli
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tegnap debütált az X-Faktorban megismert énekesnő legújabb, Szerelemtől szabadon címet viselő szerzeménye.
hirdetésAz X-Faktorban megismert Horányi Juli mögött nehéz időszak áll, ugyanis éppen az X-Faktor idején ért véget három éve tartó kapcsolata, ezt követően pedig saját elmondása szerint se szakmailag, se a magánéletben nem találta a helyét. Ennek ellenére igen sikeresen zárta a világszerte népszerű műsor tavalyi szériáját, ugyanis a második legjobbnak bizonyult.
Az X-Faktor vége óta sem szakmailag, sem a magánéletben nem találtam a helyem. Mindent elölről kellett kezdenem, és ismét megtalálni a zenei és az emberi utam. Aztán elhatároztam, hogy összeszedem magam, és nekiláttam a munkának. Ebből a döntésből meg is született a Szerelemtől szabadon című dal. Az, hogy vettem egy nagy levegőt és nem adtam fel, nem csak az új zeneiséget, de az új szerelmet is meghozta az életembe
– idézi az énekesnő szavait a Blikk. Juli egyébként azt is elárulta, hogy párja is szakmabeli, aki mindenben támogatja, mi több: az új kisfilmet is együtt forgatták.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











