Megérkezett Szabó Zsófi első klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Leforgatta első videoklipjét Szabó Zsófi, aki nemrég bejelentette, hogy a színészi karrierje mellett a popiparban is kipróbálja magát.
hirdetés
Szabó Zsófi, Szabó Gyula lánya, igazi dögös, vadóc arcát mutatta meg a közönségnek élete legelső klipjében. A Déjà vu című dal izzik a szexualitástól, a színésznő latex ruhában, magát fogdosva jelenik meg első videójában, sőt láthatunk egy olyan részt is, amikor csupán egy ragasztószalag fedi Zsófi bájait.
A Nemzet Színészének lánya elárulta, hogy a közönség nagy része azt feltételezi róla, hogy megromlott, pedig nem is. „Azt nem veszik figyelembe, hogy ez egy klip, ami nem feltétlenül a valóságot tükrözi. Szólhat egy világfájdalomról, egy szakításról, bármiről. A valóságban persze nem így öltözködöm, egy tornacipős lány vagyok, aki bizonyos estékre, programokra jobban kicsípi magát.” – nyilatkozta a színésznő.
A vad klip mellett persze az sem árt, ha az előadó tud énekelni – így van ezzel Szabó Zsófi is, aki november óta Csík Sándor, a Megasztár énektanárának segítségével képzi a hangját.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











