Alkotói szabadságra megy Caramel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Akárcsak a brit szupersztár One Direction tagjai, úgy Caramel is pihenéssel tölti 2016-ot.
hirdetésUgyan nem kizárólag pihenéssel tölti majd a szabadságát a Caramel néven elhíresült Molnár Ferenc, hiszen több nagyszabású terven dolgozik, de némiképp kikapcsolódást jelentenek majd számára a kreatív feltöltődéssel teli hónapok.
Rengeteg új tervem van, és ezt turnékkal, főleg kisgyerek mellett nem lehet bírni. Jövőre kiadok egy új lemezt, musicalt írok, és fiatal előadók pályáját is egyengetni fogom. Azért jó az időzítés, mert szinte sosem láttam a kislányomat, pedig minden perc ajándék vele. Nem lehettem ott az első lépéseinél, és ezt nagyon bánom, főleg hogy apu volt az első szava. Nem akarom, hogy mobilos videón lássam felnőni a szemem fényét, Sophie-t
– idézi Caramel szavait a Blikk.
Az énekes december 20-án a Papp László Budapest Sportarénában adja búcsúkoncertjét, mely egyben jubileumi évforduló is lesz, ugyanis éppen tíz évvel ezelőtt nyerte meg a TV2 népszerű tehetségkutató műsorának, a Megasztárnak a második évadát, ezzel pedig egy csapásra bekerült a hazai zenei élet vérkeringésébe, és a mai napig az egyik legnépszerűbb előadók egyike.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











