Lady Gagával reklámozza új kollekcióját Tom Ford
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 54 éves divattervező idén kissé másképp mutatja be 2016-os új kollekcióját. Ebben a szezonban ugyanis egy hihetetlen kisugárzású zenei videóban rántja le a leplet legújabb ruhadarabjairól, melyhez a zenét Lady Gaga biztosítja egy 70-es évekbeli sláger feldolgozásával.
hirdetésSzeptemberben jelentette be a híres divattervező, Tom Ford, hogy a szokásos divatbemutató show helyett, idén valami teljesen mást és különlegeset tervez 2016-os kollekciójának bemutatásával kapcsolatosan. Ígéretét betartva néhány órával ezelőtt egy klipet töltött fel az internetre, melyben Lady Gaga, valamint számos modell szerepel, akik Nile Rodgers egyik 1978-as slágerére táncolva mutatják be a márka jövő tavaszi darabjait.
Jó móka volt elkészíteni ezt a videót, ami olyan szinten ragadja meg a kollekció hangulatát és energiáját, amit egy hagyomás kifutós show nem tudna
– árulta el a neves, több díjjal is rendelkező designer.
A forgatás Los Angelesben zajlott és a Mother Monster mellett olyan modellek szerepelnek, mint Mica Arganaraz, Lexi Boling, David Agbodji és Tarun Nijjer. A klipet Nick Knight rendezte, míg az operatőri feladatokat Benoit Delhomme látta el.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













