Öngyilkos lett Jim Carrey barátnője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amerikai idő szerint hétfő éjjel találtak rá holtan a 28 éves Cathriona White-ra.
hirdetésJim Carrey és Cathriona White a hónap közepén szakítottak egymással, így vélhetően a megrázkódtatás is közrejátszott abban, hogy a 28 éves lány nem látta értelmét az életének, és több maroknyi gyógyszer segítségével öngyilkosságot kísérelt meg – sajnos sikeresen. Cathriona egyébként egy búcsúlevelet is hagyott maga után a színésznek, akit valósággal sokkolt a tragédia.
Még mindig sokkos állapotban vagyok, és elszomorít, hogy elment az én édes Cathrionám. Ő egy nagyon kedves és finom kis ír virágszál volt, aki érzelmileg túlságosan érzékeny volt erre a világra. A szívem a családjánál, a barátainál és mindazoknál jár, akik szerették őt és törődtek vele
– írta nyilatkozatában a színész.
A pár egyébként 2012-ben kezdett randizni, majd néhány hónap együttlét után úgy döntöttek: külön utakon folytatják. Nemrégiben azonban ismét felvették a kapcsolatot egymással, májusban pedig ismét kéz a kézben kapták lencsevégre őket, de sajnos ezúttal sem tartott sokáig a viszony.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Városnézésen voltak együtt.











